Hírek
2025. Július 13. 09:07, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is
A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb
- hangsúlyozta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Elmondta: az Otthon Start Programban fix 3 százalékos kamatra lehet majd kölcsönt felvenni első lakás vásárlására. Hozzátette: ez a piacon elérhető kölcsönök kamatánál mintegy 4-5 százalékkal alacsonyabb, ez pedig jelentős hatással van a havi törlesztőrészletekre. Számításaik szerint egy 25 millió forintos hitel igénylése esetén, 25 éves futamidővel számolva az Otthon Start kölcsön havi törlesztője körülbelül 120 ezer forint lesz, míg egy piaci kamatozású hiteleknél 185-190 ezer forint. Ez havonta mintegy 70 ezer forint, éves szinten csaknem egymillió forint megtakarítás - mondta.
A program indulása szerinte "új időszámítás lesz Magyarországon", hiszen minden korábbi állami támogatási programnál szélesebb társadalmi csoport számára nyitja meg az otthonszerzés lehetőségét.
A program szándéka szerint elsősorban a fiataloknak szól, de a kormány döntése értelmében mindenki számára elérhető, aki nem rendelkezik saját otthonnal, saját ingatlannal. Komoly lehetőség az önálló életkezdéshez, hogy a családi házból, az albérletből elköltözhessenek a fiatalok - hangsúlyozta az államtitkár.
Panyi Miklós hozzátette: a programban nincsen sem házassági, sem gyermekvállalási kritérium, viszont elérhető a házaspárok, családosok és a családalapítást tervezők számára is. Kombinálható a Csok Plusszal, így a családok az Otthon Start 50 millió forintján túl a Csok Plusz 50 millió forintos keretét is igénybe vehetik. Ez azért fontos, mert a házaspárok, a családot tervezők inkább nagyobb otthonban, illetve házban gondolkodnak - tette hozzá.
Az igényléshez kell hitelképesség, kell egy meghatározott jövedelem, a kereseti viszonyoktól függ a felvehető hitelösszeg mértéke is. Továbbá két év társadalombiztosítási jogviszony megléte fontos - részletezte a feltételeket az államtitkár. Megjegyezte: a programban egy 10 százalékos, kedvezményes önerőt követel meg, ezzel nagy mértékben nő az ingatlanokhoz való hozzáférhetőség sok tízezer fiatal számára, akik nem tudnának vagy csak kisebb ingatlant tudnának vásárolni - mondta.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a héten egyeztettek a bankokkal, a hitelintézetek készülnek a programra, és úgy látják, hogy ez egy stabil, jó konstrukció. Az, hogy 25 éven keresztül fix a törlesztőrészlet biztonságot, kiszámíthatóságot és tervezhetőséget ad - jegyezte meg.
A bankok számára a fiatal, munkaviszonnyal rendelkező ügyfelek értékesek, hiszen hosszú távon a bankok ügyfelei maradhatnak. A bankok részéről az államtitkár szerint nagy verseny lesz a folyósításban azért is, hogy minél több ügyfelük kapcsolódjon a programba.
Elmondta, hogy jelenleg körülbelül százezer olyan eladó ingatlan van, amely megfelel a program elvárásainak. Tíz százalékkal nőtt az eladásra kínált ingatlanok száma az utóbb időben - tette hozzá.
Megjegyezte: a programba beépítettek négyzetméterár- és ingatlanár-korlátot is.
Hangsúlyozta, hogy a programot hosszú távra tervezték, azt várják, hogy a lakásfejlesztések, az új lakások építése és a családiház-építés is élénkülni fog. A program finanszírozása pedig biztosított lesz a felfutó építőipari aktivitásból - mondta Panyi Miklós.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
