Hírek
2012. Május 25. 14:19, péntek |
Sport
Forrás: mno.hu / MTI
BL-tervek a Fradinál
A Bajnokok Ligája főtáblájára, azaz a legjobb 16 közé szeretne jutni a következő idényben az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata.
A szakosztály csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a csapat a most zárult szezonban felülmúlta az elnökség által elvártakat, hiszen ismét megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját, illetve a bajnokságban – a BL-selejtezőt érő – második helyen végzett a BL-második győriek mögött.
Amint Jeney Zsolt Ákos, a szakosztály elnöke kifejtette: jövőre újabb célokat tűznek ki. Mindenekelőtt szeretnének bejutni a Bajnokok Ligája-főtáblára, míg Kökény Beatrix ügyvezető szerint kis szerencsével akár a nyolcas középdöntő sem elérhetetlen. A vezetőség keresi a lehetőségét annak, hogy a selejtezőtornát hazai környezetben rendezzék meg. Ennek a tornának csak a győztese kerül a BL-ben a legjobb 16 közé.
„A bajnokságban is új lehetőségek nyílhatnak meg, az elmúlt két ETO elleni mérkőzésen – az NB I döntőjében – látottak alapján bízunk benne, hogy legyőzzük az öt éve uralkodó győrieket” – tette hozzá Jeney Zsolt Ákos.
A sajtótájékoztatón Papcsák Ferenc, Budapest-Zugló polgármestere elsősorban az utánpótlás-nevelés szempontjából fontos szándéknyilatkozatot tett. A támogatás részletes kidolgozására a következő hetekben kerül sor.
Elhangzott az is, hogy az elmúlt hónapokban két játékos érkezett a Ferencvároshoz: Vérten Orsolya Győrből, Szekerczés Luca pedig Szekszárdról. Alena Abramovics kapus és Szarka Adrienn balszélső további két évre kötelezték el magukat. Az idei keretből egy játékos, Szádvári Krisztina távozik biztosan, aki a váci együttesben folytatja pályafutását.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 16. 07:55, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - A Paks történelmi diadala
A Paks hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a bajnok Ferencvárost a labdarúgó MOL Magyar Kupa Puskás Arénában rendezett szerdai döntőjében.
2024. Május 15. 07:49, szerda | Sport
MOL Magyar Kupa - Az FTC a duplázásért, a Paks a történelmi sikerért hajt
A Ferencváros a duplázásért, míg a Paks története legnagyobb sikeréért küzd a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében.
2024. Május 14. 15:04, kedd | Sport
EURO-2024 - Rossi kihirdette 26 fős keretét
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.