Hírek
2011. December 22. 12:53, csütörtök |
Belföld
Forrás: Stop.hu/Autolabor.hu
Új sportautót mutatott be a magyar tervezőzseni - FOTÓK

A Faralli & Mazzanti által gyártott Evantra exkluzivitásához kétség sem férhet.
A 38 éves Luca Mazzanti sok gyerekhez hasonlóan, egy teljesen saját építésű, működőképes csodaautóról álmodozott fiatalként. A különbség közte és a többi fiatal között az, hogy ő nem adta fel álmát felnőttként sem, hanem minden erejét annak megvalósításába fektette.
Már a '90-es évek korai szakaszában elkezdett együtt dolgozni azzal a Mario Farallival, akinek már akkor húsz éves tapasztalata volt az olyan ritka autók restaurálásában, mint a Cisitalia 202, a Ferrari 500 Mondial, vagy az "Il mostro" Maserati 450 Costin/Zagato. Ez utóbbit maga Stirling Moss vezette az 1957 Le Mans-i versenyen.
2001-ben együtt megalapították az F&M (Faralli és Mazzanti) Auto-t, mely egyedi vásárlói rendeléseket valósít meg. Részt vettek például az Antas és a Vulca automobilok megépítésében is. A teljesen saját építésű négykerekűre azonban egészen mostanáig kellett várnia az embereknek. Miután három éven át közösen tervezték az autót a magyar dizájner Tárnok Zsolttal, Mazzanti készen áll, hogy bemutassa a legelső F&M Auto gyártmányú kocsit, az Evantrát.
A cikket tovább olvashatja az Autolabor.hu oldalon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 07:20, péntek | Belföld
Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Belföld
Molnár Karolina: újabb funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció
Az online időpontfoglalásnál az applikáció a legkorábban elérhetőtől megmutatja a szabad időpontokat - jelentette be Molnár Karolina, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
2025. Május 08. 05:00, csütörtök | Belföld
Cofidis-kutatás: a lakástulajdonosok harmada tervez felújítani idén
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.