Hírek
2011. November 29. 13:28, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Jön a plázastop,a tankönyvellátás állami közérdekű feladat lesz
Jövőre az ideinél 16 milliárd forinttal kevesebbet fordít a közösségi közlekedés támogatására az állam.
Így döntött az Országgyűlés, de arról is határoztak, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás ezentúl nem az öregségi nyugdíj legkisebb összegével, hanem annak 80 százalékával egyezik majd meg.
A felsőoktatási törvény kiegészül azzal, hogy az új hallgatók létszámkeretének intézmények közötti elosztását és az intézményi keretszámokat az illetékes tárca vezetője határozza meg. Az Országgyűlés döntött arról is, hogy januártól tilos 300 négyzetméternél nagyobb üzleteket és bevásárlóközpontokat építeni, vagyis életbe lép a pálzastop, amely 2014 végéig lesz érvényben, a tankönyvellátás pedig állami közérdekű feladat lesz. A képviselők megszavazták a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítását, vagyis Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat néven egyesül a jelenleg működő két katonai titkosszolgálat, a Katonai Felderítő Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal.
Döntöttek arról is , hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke újraválasztható, ha lejár a megbízatása, ha pedig a parlament addig nem talál a helyére új elnököt, mandátuma az utódja megválasztásáig meghosszabbodik.A bírósági hivatal elnökének feladata lesz a többi között, hogy - az ügyek ésszerű időn belüli elbírálása érdekében - másikat jelöljön ki a leterhelt bíróság helyett annak kérésére vagy a legfőbb ügyész indítványára.
Magyarországon folytatni kell azokat a mély szerkezetei átalakításokat, azokat a reformokat, amelyek a Széll Kálmán tervvel elindultak – ezt mondta a Parlamentben a nemzetgazdasági tárca államtitkára. Cséfalvay Zoltán szerint ezzel együtt minden olyan eszközre szükség van, amely jövőre segíti a gazdasági növekedést.
A Fidesz-frakció támogatja, hogy a jövő évi büdzsébe betervezett 200 milliárd forintos tartalék csak jövő év októberétől legyen felhasználható. Lázár János frakcióvezető megerősítette, hogy az ország jövő évi gazdasági növekedési várakozásait a német GDP-re vonatkozó végső előrejelzés fogja meghatározni. A politikus úgy látja, hogy a jövő évi magyar költségvetés érdemi módosítására nem lesz szükség.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 13:00, kedd | Belföld
Megalakult a Fidesz-frakció
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé.
2026. Április 28. 10:00, kedd | Belföld
Magyar Péter: az Orbán-kormány hozzon döntést a NAV jogköreinek bővítéséről
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról:
2026. Április 28. 08:00, kedd | Belföld
A Szent Korona Testület nem szavazta meg, hogy a koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át a képviselők hivatali esküj
A Szent Korona Testület nem szavazta meg azt a javaslatot, amely szerint az országgyűlési képviselők hivatali esküjéhez a Szent Koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
