Hírek
2024. December 19. 08:01, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
Karácsonykor ismét mozikban a Hugó, a víziló! című klasszikus rajzfilm
December 26-ától újra látható lesz a magyarországi mozikban a Hugó, a víziló című rajzfilm, amely jövőre lesz 50 éves – tájékoztatta az MTI-t a filmet bemutató Pannónia Entertainment.
A magyar-amerikai koprodukcióban készült rajzfilmet 1975 karácsonyán mutatták be Magyarországon. A 4k-ban felújított kópia most szintén karácsonykor, a Nemzeti Filmintézet (NFI) és a Pannónia Entertainment forgalmazásában kerül a kiválasztott mozikba – tudatta a cég.
Bár a filmet hivatalosan William Feigenbaum jegyzi, az animációt Gémes József rendezte – hívták fel a figyelmet a forgalmazók. Feigenbaum a forgatókönyvet Thomas Baummal közösen írta, együttműködve Szalóky József szinkrondramaturggal. A film zenéje Robert Larimer, Bert Keyes és Pethő Zsolt együttműködésével született.
A hangeffektek felvételeiben pedig Frank Welker is közreműködött, akit az amerikai szinkronszakma egyik legnagyobb alakjának tartanak.
A rajzfilmben számos híres színész és énekes hallható Márkus Éva szinkronrendezésében. A mesélő Bessenyei Ferenc, a főszereplők Márkus László és Major Tamás, de megszólal a filmben Bujtor István, Zenthe Ferenc és Gálvölgyi János is.
A musicalbetéteket pedig a hazai popzene olyan legendái éneklik, mint Kovács Kati, Kútvölgyi Erzsébet és Máté Péter – olvasható a közleményben.
A film főszereplője Hugó, a vízilóbébi. A Kolibri sziget kikötőjét elárasztják a cápák, és hogy megszabaduljanak tőlük, Magin szultán egy csillagkép hatására a szárazföldről vízilovakat hozat, melyek végezni tudnak a tengeri fenevadakkal. A terv sikerül és ugyan a kikötőt felszabadító víziló-csapatot előbb ünneplik az emberek, a jószágok hamar terhessé válnak a sziget népének. A feldühödött gazdák az állatok ellen fordulnak, élükön a gonosz Aban kánnal. A kegyetlen támadást csak Hugó éli túl, akit a helybéli gyerekek vesznek pártfogásukba - áll az ismertetőben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód
A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.
2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak
2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód
Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket
Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.
