Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2014. Július 20. 05:00, vasárnap | Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Kijev: a szakadárok megsemmisítik a bizonyítékokat

Kijev: a szakadárok megsemmisítik a bizonyítékokat

A kijevi kormány szerint a kelet-ukrajnai szakadárok akadályozzák a malajziai repülőgép lezuhanásának kivizsgálását, és igyekeznek eltüntetni a bizonyítékait annak, hogy közük volt a tragédiához. A nap folyamán arra is fény derült, hogy a gépen utazott a maláj kormányfő mostohanagyanyja is.

A kabinet szombaton kiadott közleményében azt állította, hogy a szeparatisták 38 holttestet a katasztrófa helyszínéről egy donyecki halottasházba szállítottak. 'Ott erős orosz akcentussal beszélő szakértők közölték, hogy ők végzik el a boncolást' - áll a közleményben. A kormány azzal is megvádolta a szakadárokat, hogy 'olyan nagy méretű járműveket próbálnak szerezni, amelyeken a repülőgép roncsait orosz területre szállíthatják'.

Kijev azzal vádolta továbbá az általa 'Oroszország irányította terroristáknak' nevezett szakadárokat, hogy nem engedik az illetékes ukrán szervek munkatársait, valamint a nemzetközi közösségek és külföldi kormányok szakértőit a katasztrófa helyszínére. 'Az ukrán kormány hivatalosan kijelenti, hogy az Oroszország támogatásával tevékenykedő terroristák igyekeznek megsemmisíteni a bizonyítékait ennek a nemzetközi bűncselekménynek. A nemzetközi közösséghez fordulunk azzal a felhívással, hogy kötelezze Oroszországot terroristáinak visszarendelésére, valamint arra, hogy adjon lehetőséget az ukrán és a nemzetközi szakértőknek a tragédia körülményeinek körültekintő kivizsgálására' - hangsúlyozta a kabinet.

Közleményében leszögezte, hogy 'nem lesz bocsánat a nemzetközi bűnözőknek, sem azoknak, akik őket kiképezték, finanszírozzák és fegyverekkel látják el'. A vizsgálat akadályairól az ukrán kormány hivatalosan tájékoztatta az Európai Unió tagországait és az Egyesült Államokat.

Kijev kijelentette továbbá, hogy minden szükséges technikai eszközt, és megfelelő szakembereket biztosított a tragédia körülményeinek kivizsgálásához, beleértve a holttestek törvényszéki kórboncnoki vizsgálatának elvégzését, valamint az elhunytak külföldre szállítást is. 'Mindezt azonban a szakadárok jelenleg lehetetlenné teszik' - szögezte le a kormány.

Pénteken az orosz védelmi minisztérium tétlenséggel vádolta meg Kijevet a Donyeck megyei Torez közelében csütörtökön lezuhant malajziai Boeing 777-es utasszállító csaknem háromszáz halálos áldozatot követelő tragédiájának kivizsgálásában. Kijev szerint a gépet légvédelmi rakétával, vélhetően egy Buk típusúval találták el, és a kelet-ukrajnai szeparatistákat, valamint Oroszországot teszi felelőssé a katasztrófáért. Moszkva és a szakadárok tagadják, hogy közük lenne a légi balesethez.

Közben Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője szombati sajtótájékoztatóján közölte, hogy a lezuhant gép fekete dobozai közül még egyetlen sincs az ukrán fél birtokában. Szintén azzal vádolta a szeparatistákat, hogy akadályozzák a tárgyi bizonyítékok begyűjtését. Hozzátette, hogy a mentést végzők 'fegyveres fenyegetettségben' dolgoznak a helyszínen.

Szombaton arra is fény derült, hogy a katasztrófában Najib Razak maláj kormányfő családja is érintett. A gépen utazott ugyanis a 83 éves Sri Siti Amirah, aki egykoron Razak anyai nagyapjának második felesége volt. Ezt Hishammuddin Hussein védelmi miniszter erősítette meg a Twitteren. Hussein Razak unokatestvére, így az elhunyt nő egyben az ő mostohanagyanyja is volt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni

2024. Május 02. 06:45, csütörtök | Külföld

Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára

A gyanú szerint egy lengyel állampolgárságú fiatalember próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Külföld

Európai Autógyártók Szövetsége: sokkal több töltőpont szükséges az uniós klímacélok eléréshez

Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez

2024. Április 29. 17:24, hétfő | Külföld

Romlott áprilisban a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése