"A kaposvári meccsel letelt az első kisebb fejezet, öt meccset már egy kisebb ciklusnak vehetünk. Elmondhatjuk, szinte mindig meghatároztuk a mérkőzések képét, sikerült szimpatikus csapat benyomását kelteni, talán szakmázás nélkül ennyi megállapítható, pedig szinte az egész csapat kicserélődött.

Volt, hogy a hazai közönség tapssal jutalmazott egy emberhátrányos döntetlent, hiszen közel álltunk a győzelemhez és volt olyan - szinte példa nélküli módon – hogy a bajnok Debrecen elleni hazai vereség után sok száz szurkolónk fejezte ki tapsolva elismerését a pályán nyújtottak láttán.

Igyekeztünk a szurkolóknak kedvében járni, éreztetni, hogy fontosak számunkra, például csökkentettük a bérletek árát, további kedvezményeket vezettünk be és nagyon komolyan gondoljuk, hogy egy szerethető Clubot építsünk, ahová jó tartozni és jó meccsre járni.

Ez hosszú folyamat, és biztos, hogy sok türelem, és ami fontosabb, partnerség kell a szimpatizánsoktól.

A Kaposvár mérkőzést követően a végjátékban kapott gól miatt lehetett bosszankodni, a nagyarányú győzelem helyett egyetlen ponttal kellett hazajönni, nagy kár volt érte. Negyven fok, végig küzdve egy szinte megnyert mérkőzést, amit végig irányítottunk, és a hidegzuhany a végén nyilván nagyon fájó!

De ennek ellenére az mégis elfogadhatatlan részemről, hogy néhány néző fújogva elküldi a hozzá kisétáló és őket megtapsoló játékosokat! Miért is? Hány és hány játékos volt, aki megtett mindent a pályán, erőn felül küzdött a hőségben, sokkal jobban játszott azonos létszámnál is az ellenfelénél, és igen: voltak sajnos néhányan, akik nem tudtak már eléggé koncentrálni a fáradság és hőség közepette, hogy felkerüljön az „i”-re a pont. Ki tudta a lelátón, hogy a szünetben az öltözőben voltak, akik hánytak, voltak, akik rosszul voltak a hőségtől, de kimentek és küzdöttek minden erejükkel, nyerni akartak mindenkinek! És ezek után kinek joga így elítélni azokat, akiknek hetekig tapsoltak? Mindenki hibás volt a pályán? Következtetést levonni a stáb feladata, amit nyilván mindig legjobb tudása szerint meg is fog tenni.

Látni kellett volna Uzoma arcát a fújogó nézők előtt, halálra gyötörve, ahogy nem érti; mert ilyet Európában nem tapasztalt, őket akkor is szerették, ha nem tudtak mindig nyerni, hiszen tudja belül: mindent megtett a győzelem érdekében!

Komoly Clubnak komoly szurkoló tábora van, akik 0-2 esetén is űzik, hajszolják az övéiket a győzelembe, akik egy kudarc után lelket öntenek, vagy egy rossz szériában még jobban szurkolnak. A sikerhez tartozni nagyon jó dolog, és azért fogunk dolgozni, hogy ez a Club elismerést hozzon mindenkinek, aki szereti vagy megszereti a jövőben, de ahogy a mondás is tartja: bajban ismerni meg a barátot – a csapatnak akkor még nagyobb szüksége van az igazi szurkolóira, ha segítségre szorul! Az igazi szurkoló nem a győzelemnek szurkol, hanem a csapatának, a PMFC-nek!

Szükségünk van egy jó igazi jó szurkoló táborra, nagyon fontosak nekünk, és mi ígérjük, megteszünk majd mindent azért, hogy egyre többször kelljen tapsolni!"

Feleki Attila, ügyvezető - PMFC-MATIAS