Hírek
2012. Augusztus 08. 16:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Megszűnik a vadászfegyverek időszakos műszaki vizsgája
A vadász- és sportlőfegyvereket nem kell időközönként vizsgálatra bemutatni - egyebek mellett ezt tartalmazza annak a kormányrendeletnek a tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
A fegyvertörvény szerint lőfegyver csak a biztonsági vizsgálat után hozható forgalomba, az alkalmasságot pedig a beütött próbajel igazolja, amiről tanúsítványt is ad a hatóság. A tanúsítványban szerepel az is, hogy mikor kell újra megvizsgáltatni a fegyvert. Az eddigi előírások szerint legalább 10 évente minden fegyver műszaki állapotát meg kell vizsgálni.
Egy nemzetgazdasági miniszteri rendelet június 26-tól megszüntette a vadász- és sportlőfegyverek időszakos vizsgálatát. A mostani tervezet ezt átvezeti a fegyvertörvény végrehajtási rendeletébe is, amely egy 2004-ben született kormányrendelet, tehát magasabb szintű jogszabály a miniszteri rendeletnél.
A másik módosítás szerint még tanúsítvány sem kell akkor, ha a fegyverkereskedők egymás között forgalmazzák a fegyvereket, illetve ha a kereskedő bizományba vesz át lőfegyvert.
Hatályban maradt azonban az az előírás, hogy meg kell vizsgáltatni a vadász- és a sportfegyvert akkor, ha azon fődarab cserét végeztek, vagy a teherviselő elemén módosítottak, az elsütő- és biztosító szerkezetén végeztek módosítást vagy helyreállítást.
A tervezet szerint ezután tok nélkül nemcsak a társas vadászatokon lehet szállítani a vadászterületen belüli a vadászlőfegyvert, hanem az egyéni vadászatokon is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 16. 07:13, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS közötti tárgyalásokban
2026. Január 16. 07:08, péntek | Belföld
Takács Péter: a kormány 1160 mentőautót cserélt le az elmúlt években
A kormány 1160 ügyeleti és mentési feladatot ellátó mentőautót cserélt le az elmúlt években
2026. Január 16. 07:07, péntek | Belföld
Vasárnapig enyhül az időjárás, utána ismét hűlni fog a levegő
Enyhül az időjárás, sokfelé azonban ködre, helyenként minimális ónos esőre lehet számítani, vasárnap újra hidegebb lesz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtöki közleményében.
2026. Január 15. 07:28, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter minden eddiginél durvább választási beavatkozástól tart Brüsszel részéről
A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak, most pedig minden eddiginél durvább beavatkozás várható
