Ez lehet az egyik oka, hogy a múlt században a franciaországi hadseregben olyan népszerűvé váltak a különböző golyós játékok. Ezekhez nem kell sok minden, nem kell nagy tér, és nem bonyolult az elsajátításuk sem. Egy jó játék pedig alkalmasint nem csak az izmokat, hanem az agyat is megtornáztatja egy kicsit, ami a kaszárnya egyhangú szürkeségében kifejezetten üdítő.

A pétanque kialakulását egy lebénult lábú katonához, Jules Le Noirhoz kötik. A történet szerint az addig különféle játékokban jeleskedő férfi lebénulva nem tudta tíz méternél messzebbre hajítani a golyót, ezért kénytelen volt egy olyan játékot kitalálni, ami mindössze ekkora területen zajlik. Egyébként maga a játék neve is a „mozdulatlan lábak” kifejezésből ered.

A pétanque-ot több fémgolyóval játsszák, amelyek átmérője legalább 70,5 milliméter és legfeljebb 80 milliméter. Az élénk színűre festett célgolyó, az „Öcsi”, anyaga viszont fa vagy műanyag, átmérője 30 milliméter. A fémgolyókon a könnyebb megkülönböztetés érdekében rovátkák vannak bevésve: így lehet eldönteni, hogy melyik melyik csapathoz tartozik. A pálya vízszintes, nagysága tetszés szerinti lehet, de nemzetközi és országos bajnokságban 15 méter hosszú és 4 méter széles, más versenyeken legalább 13 méter, szélesség 3 méter.

A játékban először az Öcsit dobja el a kezdő csapat, nem érhet semmihez és senkihez és úgy kell megállnia, hogy a dobókörből legalább hat, legfeljebb tíz méter távolságra legyen, a pálya szélétől és bármilyen akadálytól pedig legalább egy méterre. Ezután következik a fémgolyók dobálása. A cél a saját golyót minél közelebb juttatni az Öcsihez. Mindig a rosszabb helyzetben lévő csapat (vagy játékos) következik, ha még van hátra golyója. A csapat a kör végén annyi pontot kap, amennyi golyója közelebb állt meg az Öcsihez, mint az ellenfél legközelebbi golyója. A verseny akkor ér véget, ha az egyik csapat eléri a 13 pontot és ezzel győz.