Hírek
2014. Június 19. 05:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nemzetbiztonsági bizottság: mélyül a konfliktus Ukrajnában
Továbbra is elhúzódó és mélyülő konfliktusról van szó Ukrajnában - tájékoztatták a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok képviselői az Országgyűlés szakbizottságát szerdán Budapesten. A jelentés szerint a kárpátaljai magyarság katonai értelemben jelenleg nincs közvetlen veszélyben.
Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke a zárt ülés után újságíróknak úgy nyilatkozott: a szomszédos országban a háború eszközei kiszélesedtek, egyre inkább totális eszközökkel zajlik a harc, egyre több a halálos áldozat. Mint megjegyezte: már légvédelmi rakétákról is szó van, és egyre több határon átszivárgó idegen nemzetiségű, nem ukrán vagy orosz katona vesz részt a harcokban.
Kárpátalján nincs mozgósítás, az ottani magyarság katonai értelemben jelenleg nincs közvetlen veszélyben - emelte ki Molnár Zsolt, ugyanakkor hozzátette: egy ilyen elhúzódó válság esetén már mindenre kiterjedő hatásokkal kell számolni.
Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja elmondta: külön tájékoztatást kért arról az atomvonatról, amely Magyarországról kiégett, illetve sérült fűtőelemeket szállítana Oroszországba. A képviselő azt mondta: e tekintetben nem nyugodt, mivel nem azt a választ kapta, hogy amíg a helyzet instabil - márpedig: mint megjegyezte láthatóan hosszú távra erre kell készülni -, addig leállítják ezt a projektet.
Egyelőre vizsgálják a biztonságos útvonal lehetőségét - mondta Szél Bernadett, aki folyamatos tájékoztatást kért a fűtőelemek mozgásáról. Az LMP-s képviselő külön aggasztónak nevezte, hogy 'az üzleti érdek előkerült a beszámolóban'. A képviselő elfogadhatatlannak nevezte, hogy amíg Ukrajnában ilyen helyzet van, bármiféle nukleáris szállítmány induljon a térségbe.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.
2024. Május 16. 07:54, csütörtök | Külföld
Már június végén megtartják az első nyilvános vitát Donald Trump és Joe Biden között
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.