Hírek
2021. Július 19. 07:00, hétfő |
Belföld
Forrás: mti - illusztrációk: pixabay
Európában elsőként válik lehetővé a harmadik oltás beadatása Magyarországon
Magyarország - Európában elsőként - lehetővé teszi a harmadik oltás beadatását ingyen, önkéntes alapon
- mondta a Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a közmédiának vasárnap Balatonmáriafürdőn.
György István hangsúlyozta, járványügyi szempontból Európa egyik legbiztonságosabb országa ma Magyarország, ez annak köszönhető, hogy mindkét oltás beadásában a második, de világviszonylatban is előkelő helyen áll.
A felnőtt lakosság 55 százaléka kapta meg eddig mindkét oltást, az idős korosztálynak pedig mindössze 18 százaléka nem oltatta be magát az első vakcinával sem - ismertette.
Elmondta, hogy Belgiumban több mint négyszeresére nőtt a fertőzések száma az utóbbi hetekben, és Ausztriában, Hollandiában is már kétszeres sebességgel terjed delta variáns. Ezért teszik lehetővé Magyarországon a harmadik oltást, ami pluszvédettséget jelenthet.
Kifejtette: a harmadik oltást négy hónappal a második oltás után javasolják beadni, de orvosi, háziorvosi ajánlásra ettől el lehet térni, hamarabb is meg lehet kapni. Elsősorban az időskorúaknak és a járványügyi szempontból veszélyeztetetteknek javasolják. Az orvosi-szakmai kérdés, hogy milyen vakcinával oltsanak.
A harmadik oltást "főszabályként" azokon a helyeken lehet beadatni, ahol az első két oltás történt, vagyis a háziorvosnál és oltópontokon - közölte.
Kiemelte, hogy a legveszélyeztetettebbek a vírus terjedése szempontjából azok, akik még nincsenek oltva, ezért törekedni fognak arra, hogy őket is rávegyék az oltásra. A 60 éven felülieket külön megkeresik. "Kérem ezt ne vegyék zaklatásnak, hiszen ez az egész magyar társadalom érdeke" - mondta az államtitkár.

A gyerekek beoltására is külön akciókat szerveznek. A cél, hogy a 12-15 és a 16-18 évesek közül minél többen megkapják az oltást. Az iskolakezdés előtti két nap mellett szeptember 30-án és 31-én is szerveznek nekik az iskolákban oltási akciókat - tudatta György István.
Tájékoztatása szerint a harmadik oltásnál az egészségügyi dolgozóknak nincs elsőbbségük, de azt szeretnék, hogy közülük is minél többen megkapják a harmadik adag vakcinát.
Beszámolt arról is: az operatív törzs javaslata alapján döntött úgy a kormány, az egészségügyi dolgozóknak meg kell kapniuk az első két oltást, csak így végezhetnek a továbbiakban "aktív feladatellátást".
Külön kategóriát jelentenek azok az egészségügyi dolgozók, akiknek valamiért nem javasolt az oltás felvétele. Nekik ezt két külön orvosi véleménnyel kell igazolniuk, és a kórházigazgató dönti el, engedélyezi-e a további munkájukat. Ez attól is függ, milyen munkakörben dolgoznak - válaszolta az államtitkár az MTI kérdésére.
György István hangsúlyozta: elegendő oltóanyag áll rendelkezésre. Mindenkit arra szeretne biztatni - mondta -, hogy oltassa be magát, hiszen nem a bezárások és korlátozások jelentik a járványban az igazi védettséget, hanem ha az átoltottság minél magasabb szintet ér el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
