Hírek
2012. Május 16. 06:30, szerda |
Helyi
Forrás: OnlinePécs
Fókuszban az elveszett gyerekek
Baranyában is megemlékeznek az Eltűnt gyermekek világnapja alkalmából azokról a gyermekekről, fiatalokról, akiknek az elmúlt évben nyomuk veszett. Ez a szám évente általában 6000 körül van Magyarországon.
A kérdésben Dél-Dunántúl is fokozottan érintett: a legújabb adatok szerint a szekszárdi térségben például 2010-ben 309, 2011-ben viszont már 600 eljárást indítottak fiatalkorúak eltűnése miatt, ez év áprilisáig pedig 112 fiatalkorú eltűnését jelentették be a rendőrségen. A komlói rendőrkapitányság pedig épp a közelmúltban fogott el két kiskorút, akik a komlói gyermekotthonból szöktek meg.
A május 17-én Pécsett megrendezésre kerülő „Az elveszett gyerek” konferencia regionális szinten hívja össze a gyermek- és ifjúságvédelem, valamint a bűnmegelőzés szakértőit, illetve mindazokat, akik valamilyen módon érintettek a témában, vagy csupán érdeklődnek. A konferencia főbb témakörei a családi hatások, a dizájner drogok, az ifjúsági bűnmegelőzés és a média szerepe lesznek, az előadó szakemberek között pedig találunk egyetemi oktatót, szociális munkást, pszichológust és rendőrt is.
A statisztikák alapján a legtöbb gyermek intézetekből, gyermekotthonokból szökik meg, és viszonylag kevesen vannak olyanok, akik a családjukat hagyják ott. Fokozottabban érdemes azonban odafigyelni a tavasz végi, nyár eleji időszakra, amikor az év végi bizonyítvány okozta frusztráció miatt sok gyermek indul el „világgá”. Az esetek 40-50%-ában áll tanulmányi kudarc a háttérben. A megelőzés érdekében fontos, hogy akár családban, akár intézményben él a fiatalkorú, pozitív és bizalmi légkör vegye körül, hogy legyen legalább egy felnőtt, akivel őszintén meg tudja beszélni a problémáit.
Az elveszett fiatalok pénz nélkül, védtelenül könnyen válhatnak bűncselekmények áldozatává, mint például a gyermekkereskedelem, gyermekprostitúció. 2008-ban Magyarország elsőként hozott létre olyan kék – azaz segélykérő – vonalat, amely bárki számára ingyenesen hívható (116-000). Azóta számos európai ország is követte a magyar példát. 2004-től kezdve május második felében mind országos, mind helyi szinteken megpróbálják a figyelmet az eltűnt gyerekekre irányítani különböző akciókkal, mint például a tavalyi tejes doboz akció, amely során az elveszett gyerekek fényképét tejes dobozokra, és más termékek csomagolásaira nyomtatták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
